• 06 70 604 2060, vagy 06-1-4500-110
Iskola

Hogyan született meg az Excel?

A Microsoft Excel története egészen 1978-ig nyúlik vissza, amikor a Harvard egy akkori diákja, Dan Bricklin, akit a modern táblázatkezelő atyjaként ismerhetünk.

Bricklinnek egy iskolai feladathoz kellett elemzést végeznie, amihez akkoriban két lehetősége volt: vagy megcsinálja kézzel, ceruzával papíron, vagy pedig egy nehézkes és bonyolult, kezdetleges szoftvert használ hozzá. Neki persze ezek nem feleltek meg, hiszen lehetne ezt egyszerűbben is, gondolta – így elkezdett dolgozni a VisiCalc nevű programját. Ez év őszére már egy működő szoftverrel rendelkezett, amely öt oszlopot és húsz sort volt képes kezelni. Ezzel pedig azonnali siker lett.

Ennek alapján készült el két évvel később a Socrim SuperCalc szoftvere, amelyet elsősorban arról ismerhetünk, hogy ez volt az első, amely képes volt a körkörös hivatkozások kezelésére – ez azt jelenti, hogy egy képlet közvetve vagy közvetlenül saját cellájára hivatkozik. Ezek kezelésére természetesen az Excel is képes, ám még mindig viszonylag bonyolult folyamatnak számít.

Szövetség az Apple-el

1982-ben megjelent a Multiplan, amely a Microsoft első saját fejlesztésű táblázatkezelője volt. A Microsoft és az Apple Computer 1982. január 22-én állapodtak meg arról, hogy egy irodai szoftvercsomagot fejlesztenek a Macintosh gépek számára, a Multiplan ennek eredményeképpen született meg. A Multiplan a CP/M rendszereken igen népszerűnek bizonyult, az MS-DOS rendszereken azonban nem tudott versenybe szállni a Lotus 1-2-3 szoftverével – ezért kezdett el a Microsoft azon a táblázatkezelőn dolgozni, amellyel átvehetik az irányítást a szegmens felett.

A Microsoft Excel legelső változata, az Excel 1.0 1985-ben jelenik meg, szintén Macintosh gépekre, az első táblázatkezelőként, amely lenyitható menükkel dolgozott.

Kié a név?

A szoftver nevével kapcsolatban a Microsoft még az első években bajba került, egy vállalat ugyanis, amely már árult egy csomagot Excel néven, beperelte őket. Nem akarván elveszíteni a márkanevet, a Microsoft egyszerűen Microsoft Excelre "nevezte át" táblázatkezelőjét. Erre bírósági határozat is kötelezte, később azonban ezzel már gyakorlatilag senki sem foglalkozott érdemben, s a szoftveróriás végül azzal zárta le a vitát, hogy megvásárolták a jogokat az Excel név használatához. Ezzel együtt a Microsoft ösztönözte az XL rövidítés használatát is, amely ma ugyan már nem jellemző, a program ikonja azonban még mindig őrzi emlékét.