• 06 70 604 2060, vagy 06-1-4500-110
Iskola

ECDL vizsgaközpont

Az ECDL az Európai Unió által támogatott, egységes kritériumrendszeren alapuló európai számítógép-használói bizonyítvány, amely a tulajdonos számítógép-használói tudását igazolja.

A finn ötlet alapján létrejött ECDL decentralizált módon megszerezhető és világszerte elterjedt bizonyítványt jelent, amely nagyban segíti a munkavállalói esélyeket. Az ECDL eredeti célja az úgynevezett informatikai írástudóság elterjesztése, illetve a lakosság felzárkóztatása a 21. századi követelményekhez.

Az ECDL alapelvei között szerepel a:

  • megbízhatóság – a résztvevő minden olyan készséget és alapismeretet elsajátíthat általa, amelyre a számítógép használat során szüksége lehet
  • egyszerűség – meghatározott követelményrendszerrel rendelkezik, moduláris struktúrájának köszönhetően bárki saját igényei szerint tanulhat
  • minőség-elköteleződés – az Európai Unió által támogatott, illetve a nemzetközi ECDL Alapítvány által felügyelt vizsgarendszerről van szó
  • függetlenség – a tananyag úgy épül fel, hogy operációs rendszertől és programoktól független készségeket fejlesszen.

Munkavállalók, pályakezdők és munkanélküliek részére...

Az ECDL vizsga moduláris jellegű, ami azt jelenti, hogy a résztvevő szabadon választhatja ki azokat a modulokat, amelyekre a munkájában szüksége van. Természetesen lehetőség van a tanulmányok folytatására is.

A megszerzett tudás a gyakorlatban jól használható akkor is, ha a résztvevő másfajta operációs rendszerrel vagy szoftverrel találkozik. Az ECDL képzés nem sémákat tanít, hanem készséget fejleszt.

A világos követelményrendszernek köszönhetően a vizsgához szükséges tudás könnyedén elsajátítható akár tanfolyam, akár otthoni tanulás révén.

A nemzetközi elismertség lévén az ECDL bizonyítvány nagyban javítja a munkaerő-piaci esélyeket.

Munkáltatók részére...

Az ECDL tanfolyamon megszerzett, illetve sikeres vizsga által bizonyított tudás nagyban növeli a számítógép használathoz köthető munkavállalók hatékonyságát és eredményességét. Ennek köszönhetően az IT beruházások hamarabb megtérülnek.

A munkáltató rugalmasan választhatja meg, mely képzésekre/modulokra küldi a munkavállalóit, illetve melyik modulra vonatkozó vizsgát támasztja feltételül.

Új munkavállalók esetén az ECDL bizonyítvánnyal rendelkezők rövidebb betanítást igényelnek, gyorsabban elsajátítják az adminisztratív feladatokat és könnyebben boldogulnak az összetett feladatsorokkal is.

Az ECDL bizonyítvánnyal rendelkező munkavállalók az Európai Unióban támasztott követelményeknek megfelelő számítógép-használói ismeretekkel rendelkeznek.

Hogyan szerezzünk ECDL bizonyítványt?

Ha ECDL bizonyítványt szeretnél szerezni, megteheted bármely akkreditált ECDL-vizsgaközpontban. Szükséged lesz egy vizsgakártyára, amely megvásárolható a vizsgaközpontokban. A kártya érvényessége az első sikeres vizsgától számított három éven keresztül tart.

A vizsgáidat bármely ECDL-tagország akkreditált vizsgaközpontjaiban leteheted, amennyiben rendelkezel érvényes vizsgakártyával.

A vizsgakártyát minden alkalommal magaddal kell vinned, ha vizsgázni mész. Ha sikeresen teljesítetted a vizsgát, a vizsgaközpont igazolja az adott modul teljesítését. A tanulmányok teljesítése után a vizsgaközpont elküldi a kártyát az NJSZT ECDL irodájába, ahol megtörténik az ECDL bizonyítvány kiállítása.

Fakultatív modulok esetében nincs szükség vizsgakártyára, ilyenkor a vizsgaközpont állít ki bizonylatot a sikeres vizsgáról.